Bartók Világverseny

Hírek

„A szabadságot keresem Bartók darabjaiban”

„A szabadságot keresem Bartók darabjaiban”

2019. szeptember 16.

Szokolay Ádám Zsolt a Bartók Világverseny zenekari nagydöntőjében Bartók 1. zongoraversenyét játszotta, a gálaesten pedig kiderült, ő lett az első helyezett. A díjátadó után elmondta: sikerült minden elképzelését megvalósítania a versenyen, és úgy érzi, az itt megtapasztalt koncentrált figyelem segíteni fogja a pályáján. Jelenleg a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként csiszolja tudását, és vallja, hogy nyitott szívvel kell Bartók zenéjéhez közelíteni.

Tovább

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

2019. szeptember 15.

A Zeneakadémia idei, ezúttal zongoristák számára rendezett Bartók Világversenyének első helyezettje a 23 éves Szokolay Ádám lett. A szeptember 15-i gálaesten a második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.

Tovább
Párbeszédben Bartók univerzumával

Párbeszédben Bartók univerzumával

2019. szeptember 14.

A több mint húsz nemzetközi zongoraverseny legrangosabb díjával kitüntetett,  New Yorkban élő és oktató orosz származású zongoraművész, Alexandre Moutouzkine is hozzájárul majd döntésével a Bartók Világverseny zsűritagjaként a nyertes fiatal tehetség kiválasztásához. A New York-i Manhattan School of Music tanára szerint Bartók univerzumának felfedezése szavakkal le nem írható élmény egy előadóművész számára.

Tovább
„Megkérdőjelezhetetlen örökség” – konferenciát tartottak Bartók és a zongora kapcsolatáról

„Megkérdőjelezhetetlen örökség” – konferenciát tartottak Bartók és a zongora kapcsolatáról

2019. szeptember 14.

A Zeneakadémia idei Bartók Világversenyéhez kapcsolódva ismét angol nyelvű, nemzetközi konferenciát szervezett a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete. A szeptember 14-i szimpózium témája ezúttal tehát Bartók és a zongora volt, emellett bemutatták az intézmény gondozásában megjelenő Bartók-művek kritikai összkiadásának idei első kötetét is.

Tovább
„Bartók a 20. század prófétája volt”

„Bartók a 20. század prófétája volt”

2019. szeptember 12.

Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész szerint aki kiválóan interpretálja Bartókot, szinte bármi mást is képes eljátszani, ezért a 20. század egyik legnagyobb zenei géniuszának hangsúlyosabban kellene szerepelnie a magyar zongoristák repertoárján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője is részt vesz a Bartók Világverseny zsűrijének munkájában. A testület szombaton késő este dönt arról, ki nyeri az idei zongora kategóriát.

Tovább
Bartók és a zongora: Nemzetközi szimpózium a Zenetudományi Intézetben

Bartók és a zongora: Nemzetközi szimpózium a Zenetudományi Intézetben

2019. szeptember 12.

A Zeneakadémia Bartók Világversenyéhez kapcsolódva ismét angol nyelvű, nemzetközi konferenciát szervez a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete szeptember 14-én, szombaton 9 órától. Ezúttal a zongora a téma, és a szimpóziumon bemutatják az intézmény gondozásában megjelenő Bartók-művek kritikai összkiadásának idei első kötetét is.

Tovább
„Bartók univerzuma egyszeri és megismételhetetlen”

„Bartók univerzuma egyszeri és megismételhetetlen”

2019. szeptember 10.

Az idei Bartók Világverseny zsűrijét Japán egyik legelismertebb zongoraművésze, az autentikus Liszt- és Bartók-értelmezéseiről is híres Kenji Watanabe vezeti. A Tokiói Művészeti Egyetem tanára a nyolcvanas években a Zeneakadémia növendéke is volt, megtanult magyarul, és úgy véli, nyelvismerete közrejátszott abban, hogy feltárult előtte Bartók zenei világának belső logikája. Interjú.

Tovább