„Bartók a 20. század prófétája volt”
Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész szerint aki kiválóan interpretálja Bartókot, szinte bármi mást is képes eljátszani, ezért a 20. század egyik legnagyobb zenei géniuszának hangsúlyosabban kellene szerepelnie a magyar zongoristák repertoárján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője is részt vesz a Bartók Világverseny zsűrijének munkájában. A testület szombaton késő este dönt arról, ki nyeri az idei zongora kategóriát.
Amikor elkezdett tanulni a Zeneakadémián, Kodály már két éve elhunyt, Dohnányi pedig Amerikában élt, közvetlen hatások Bartók kortársaitól így már nem érhették. Mit jelentett Önnek diákéveiben Bartók?
Négyéves korom óta zongorázom, és bár nem emlékszem, milyen darabot játszottam először, Bartók biztosan benne volt az első ötben. Ötévesen volt az első fellépésem a tévében, iskolások között a legfiatalabbként. Emlékszem, a Gyermekeknek ciklusból játszottam két kis darabot. Bartók tehát számomra – ahogyan egyébként a hatvanas, hetvenes években felnőtt, magyar zenetanuló gyerekek számára általában – primer élmény, szinte anyanyelv. Akkor magától értetődő helye volt az oktatásban, természetes volt, hogy Bartókon növünk fel. Tizennégy és tizenkilenc éves koromban is szerepeltem a Liszt–Bartók nemzetközi zongoraversenyen, mindkétszer elnyertem a legjobb Bartók-interpretációért járó díjat, és ez annak is köszönhető, hogy Bartók életművébe korán beavatást nyertem az akkori oktatásnak köszönhetően. Ahogyan az ember az anyanyelvével nem kérkedik, természetes volt, hogy Bartókot játszani is csak kiválóan lehet.
Az első tévés szereplés és egy nemzetközi versenyen való megmérettetés között el kellett következnie néhány mérföldkőnek. Mikor nyílt meg az Ön számára Bartók zenei világának belső logikája?
Tizennégy évesen kerültem a Zeneakadémiára, ekkor hallottam Falvai Sándortól Bartók Zongoraszonátáját egy órán. Valósággal megrendített. Ez az 1926-ban írt darab prófécia az elkövetkező II. világháborúról – meggyőződésem, hogy Bartók a 20. század prófétája volt. Új dimenzió tárult fel előttem, meg is tanultam néhány hónappal később, és a Liszt–Bartók nemzetközi zongoraverseny második fordulójában már ezzel a művel szerepeltem. A másik ilyen meghatározó élményem Bartók egyetlen, egyfelvonásos operája, A kékszakállú herceg vára. Számomra – a Táncszvit mellett – a 20. század legnagyobb zenéje. Kétségtelenül kell hozzá zenei műveltség, ahogyan Bartók valamennyi nagyobb művéhez is, de tiszta füllel, nyitott szívvel, figyelemmel meghallgatva katarzissal ajándékoz meg. A zenetörténet összegzése, Bartók zsenialitásával megfejelve.
Számít-e, hogy közvetlen módon, vagy többszörösen is áttételesen, közvetítők révén ismerkedik meg valaki Bartók zongoraműveivel? Torzult-e vajon az eredendő üzenet az idők során?
A bartóki kottakép szerencsére annyira egyedülállóan gazdag, részletes, hogy talán jobban orientál az előadás módját illetően, mint Bartók – néhány felvételen fennmaradt – saját interpretációja. Bartók megkérdőjelezhetetlen zseni, ezzel együtt úgy gondolom, előadói kiválóságát zeneszerzői kvalitása messze meghaladta. Nem azt állítom, hogy Bartók nem volt fantasztikus zongorista, hanem azt, hogy Mozarthoz, Liszthez fogható alkotói géniusza túlszárnyalta előadói tehetségét. Véleményem szerint az általa alkotott kottakép hű követése elvezet a Bartók szándéka szerinti előadásmódhoz. Hozzáteszem, a mi generációnk a hetvenes években még kaphatott információt Bartókról Dohnányi-növendékektől. Kiemelném Fischer Annie-t, tőle volt szerencsém tanulni tizenévesen.
Fotó: Zeneakadémia/ Felvégi Andrea
Mennyire része a mostani diákévek repertoárjának Bartók zenéje?
Ezzel kapcsolatban nem vagyok elégedett. Kétségtelen, hogy Bartók darabjai a legnehezebbek közé tartoznak. Ha valakiben már ott lapul némi lustaság, hajlamosabb könnyebb utat választani, és a Bartókkal való megismerkedést lehetőleg elkerülni, halogatni. Vizsgákon azért mindig hallunk Bartók-műveket is, de nem eleget. Aki technikai értelemben megugorja azt a szintet, ami Bartók interpretálásához szükséges, szinte bármi mást képes eljátszani. A világ legerősebb zongoraiskolája, az orosz követelményrendszere sokkal következetesebb a miénknél. Tschaikowsky, Rachmaninoff, Prokofjev, Stravinsky és a többiek már a legfiatalabb zongoristák tananyagában és repertoárján is szerepelnek. Az oroszok a legnehezebb orosz zeneszerzők művein tanulnak meg zongorázni, ami számukra ráadásul zenei anyanyelv. Nekünk is adott a lehetőség, hogy saját zenei anyanyelvünk, Liszt és Bartók életművének magas szintű, következetes elsajátításával még magasabbra emeljük az általános színvonalat a zongoraoktatásban.
Mi az, ami által különleges tudást adnak a Bartók-zongoraművek egy előadóművésznek?
A bartóki technika magától értetődő természetességgel ered a liszti zongoratechnikából. Aki ezt a technikát elsajátítja, a teljességet birtokolja, és nem jelenthet komoly kihívást számára más nagy zeneszerzők műveit is eljátszani, Bachig visszamenően. A zongora mint hangszer Liszt zeneszerzői kiteljesedésével párhuzamosan fejlődött, és érte el – egyébként Liszt tanácsai nyomán is – mai formáját, technikai perfekcióját. Bartók modernitása mindezt megfejeli.
A Bartók Világversenyen valamennyi fordulóban Steinway zongorákon játszanak a versenyzők. Számít-e a márka?
Nagyon fontos a jó hangszer. Egy koncert sikerében legalább fele részben szerepet játszik a hangszer és az akusztika. Egyszer Sviatoslav Richtert hallottam itthon, egy vidéki városban. A rendelkezésére álló zongora finoman szólva nem volt tökéletes. Rá jellemző módon nem hátrált meg, mégis belebukott a koncertbe a rossz hangszer miatt. Minél nagyobb művészről van szó, annál fontosabb a színvonalához méltó hangszer. Horowitz nem véletlenül ragaszkodott a világ minden pontját a saját Steinway zongorájához. Büszkén mondom, hogy a Bartók Világversenyen Európa legjobb koncertzongorája, egy Steinway D-modell áll a versenyzők rendelkezésére a Zeneakadémián. Játszottam rajta többször, jól tudom: szárnyakat ad.
Muray-Klementisz Réka