„Megkérdőjelezhetetlen örökség” – konferenciát tartottak Bartók és a zongora kapcsolatáról

Dr. Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója köszöntőjében elmondta: a szimpózium célja, hogy felhívja a figyelmet Bartók munkásságára és jelentőségére a nemzetközi plénum előtt, különös tekintettel a fiatal muzikológusokra. Mint rámutatott, Bartók és a zongora viszonya komplex kérdés, a konferencián ezt tekintik át, a szintén összetett zeneszerzői tevékenysége mellett, bemutatva a legfrissebb kutatási eredmények közül is jó néhányat.

 

Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora köszöntőjében azt hangsúlyozta: Bartók sokszínű és sokoldalú tehetség volt, nem állíthatjuk, hogy a komponálás és a népzenekutatás eltávolította őt a virtuóz zongorajátéktól, még ha a fellépéseinek száma meg is ritkult egy időben. „E három tevékenységének szimbiózisa csodálatra méltó. Nincs is még egy olyan zeneszerző, előadóművész vagy kutató, aki erre képes lett volna” – mondta. Úgy fogalmazott: megkérdőjelezhetetlen Bartók örökségének jelentősége, mert csak a kiváltságosoknak adatik meg, Isten kegyeltjeinek, a zseniknek, hogy mindezt ilyen szilárd erkölcsi tartással és tisztasággal éljék meg. Hozzátette: a Bartók Világverseny révén is szeretnék motiválni a kutatókat, arra kérve őket, hogy segítsék Bartók zenéjének nemzetközi szintű megértését. „Az idei, zongoristáknak rendezett verseny magas színvonala bizonyítja, hogy a fiatal művészek jól értik és játsszák Bartókot, ezért is volt érdemes életre hívni ezt a megméretést, hiszen meggyőződhettünk arról, hogy Bartókot szereti és tiszteli a világ” – mutatott rá. Köszöntője végén Dr. Vigh Andrea elmondta: „amikor a kutatások új eredményre jutnak egy-egy Bartók-művel kapcsolatban, mi, előadóművészek nagyon kíváncsivá válunk rá, hiszen így kerülhetünk a lehető legközelebb zenéjéhez és ahhoz, amit műveivel a későbbi generációknak üzenni kívánt.”

Dr. Vikárius László, a Bartók Archívum vezetője a megnyitó előadásában felidézte Bartók első találkozását a zenével – édesanyja visszaemlékezése szerint táncokat játszott a másfél éves gyermeknek zongorán, aki már akkor felismerte az általa megkedvelt darabot –, majd tanulmányait a Zeneakadémia elvégzéséig. Kitért arra is, hogy 1903-as hivatalos debütálásától 1911-ig koncertező zongoraművészként tevékenykedett, ám akkor megváltoztatta véleményét: saját szavai szerint rájött, hogy ehhez nincs meg a szellemi békéje és nem rendelkezik elég fizikai erővel sem, így a Zeneakadémia tanára lett inkább. Eközben már népzenegyűjtőként is dolgozott, majd az első világháború után ismét többet lépett fel zongoristaként – Vikárius idézte Kodályt, aki egy 1922-es koncertkritikájában azt írta: a kortárs zenéket előadó Bartók mindig is az újdonságokat kereste –, majd a zeneszerzésre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetett. Rendkívül széles és sokszínű a zongorára írt műveinek köre, ami egyedülálló a múlt századi modernizmus nagy alakjai között – tette hozzá a szakember. Végezetül annak a reményének adott hangot, hogy az egynapos szimpózium hozzájárul a Bartók-életmű kutatásához.

A szimpóziumon neves hazai és külföldi kutatók tartottak előadást, friss doktorok, zenetudományi és zeneművészeti doktori hallgatók, magyar, szlovák, spanyol, amerikai zenetörténészek és zongoraművészek számoltak be változatos témákról, amelyek egyaránt érintik Bartók szóló zongora- és versenyműveit, más szerzők kompozícióiból készített koncertátdolgozásait, valamint klasszikus mesterművekből megjelentetett közreadásait. A nap folyamán bemutatták a Bartók-zeneművek kritikai összkiadás-sorozatának idei első kötetét is.