Bartók Világverseny

Távol-keleti zeneszerzők nyerték a 2020-as verseny díjait

Japán zeneszerző az első, két koreai versenyző a második és harmadik helyezett. 

A 33 éves Okamoto Sinszuke kapta az első díjat a 2020-ban komponistáknak meghirdetett Bartók Világversenyen, műve szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is. A Zeneakadémia nemzetközi hírű rendezvényének jövő évi fordulójára 2020. december 15-től lehet jelentkezni.

Élő online közvetítésben 32 országból követték a Bartók Világverseny idei díjkiosztó gálaestjét szombat este. A járványhelyzet miatt zárt ajtók mögött, közönség és a díjazottak nélkül tartott, online közvetített záró rendezvényen mindhárom díjazott műve elhangzott az Accord, a Korossy és a Kökény Kvartett tolmácsolásában. 

A rangos nemzetközi zsűri döntése alapján az 5000 euróval járó első helyezést Kalligráfia Földre és Levegőre című művéért kapta meg a fiatal japán komponista, aki ezen felül az együttműködő partner UMP Editio Musica Budapest díját is elnyerte, így kompozíciója a jövő évi verseny középdöntőjének választható darabjai között szerepel.

A 3000 eurós második díjat a koreai Noh Szeung Dzsu (Noh Seung Ju) kapta, Barlanglakó című szerzeményéért, a 2000 eurós harmadik díjat pedig Papel című munkájáért a szintén koreai Kim Dzsonghun (Kim Jonghoon).

A zsűri elismerésében részesült Szüts Apor (Morsmordre – Toccata „quasi una Fantasia”), Jose Gonzalez Granero (2. vonósnégyes – „Bezártságban”), valamint Brandenburg Ádám (Distances) is. Utóbbi versenyző megkapta az Editio Musica Budapest másik különdíját, így az ő szerzeménye is bekerül a jövő évi Bartók Világverseny repertoárjába.

Dr. Vigh Andrea beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszámú jelentkező is azt bizonyítja: a Bartók Világverseny zeneszerzői fordulója mára beérett. „A fiatal komponisták számon tartják, készülnek rá, és erre büszkék lehetünk. Sok kiváló alkotás érkezett, tudott miből válogatni a rangos nemzetközi zsűri” – tette hozzá.

Eötvös Péter zsűrielnök, Magyar Szent István Renddel kitüntetett világhírű zeneszerző úgy fogalmazott: merész kezdeményezés volt vonósnégyest íratni a fiatal komponistákkal. „Jó vonósnégyest komponálni a legkényesebb feladat, mert ebben a műfajban koncentrálódik a kamarazenélés tudománya” – hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy a nemzetközi zsűri olyan alapelveket tartott szem előtt, mint az adott kompozíció szakmai színvonala, a vonósnégyes-hangzás teljességére való törekvés. Kiemelten fontos szempontnak minősítette, hogy a pályázó műve a zenei egyetemek vonósainak olyan lehetőséget adjon, amely elősegíti a fiatal kvartettek fejlődését és összeforrottságát.

Az elismerések kihirdetése után Dr. Vigh Andrea nyilvánosan meghirdette a Bartók Világverseny jövő évi, vonósnégyes együttesek számára kiírt fordulóját, amelyre december 15-től lehet jelentkezni a bartokworldcompetiton.hu portálon. A megmérettetés 2021. október 25. és 31. között zajlik majd a Zeneakadémián.

Zeneszerzés 2020

Íme, az elődöntőbe jutott 41 versenyző

Íme, az elődöntőbe jutott 41 versenyző

2023. június 22.

Az idén hegedűsöknek meghirdetett Bartók Világverseny előválogató testülete: Baráti Kristóf, Kapás Géza és Kováts Péter hegedűművészek úgy döntöttek, hogy 41 versenyzőt engednek tovább az elődöntőkbe.

Tovább