Bartók Világverseny

Roman Verescsagin

Oroszország

2000. március 1.

 

Recitative, Nocturne és Scherzo

 

"A szerző kissé szkeptikus a zenei jelentések és fogalmak értelmezésével kapcsolatban, különösen a saját zenéjében, így legegyszerűbb számára, ha Igor Stravinsky szavait idézi:

„A zene nem fejez ki semmit, csak önmagát”.

A szerző ehhez csak annyit tehet hozzá: ez a kompozíció azzal a várakozással készült, hogy hogy ne csak a közönséget érdekelje, hanem ijesztő, nehéz és izgalmas kihívást jelentsen a hegedűsök és zongoristák számára is.

Hegedűművészként és zongoristaként elmondhatom, hogy ebben a műben igyekeztem kiemelni a hegedű és a zongora lehetőségeit és erényeit, anélkül, hogy megpróbálnám előtérbe helyezni a virtuozitást – mindenekelőtt pedig egy érdekes zeneművet szerettem volna létrehozni."

 

Roman Vereshchagin orosz hegedűművész, zongorista és zeneszerző.

A „Hegyek hangjai” című orosz–osztrák zeneszerző verseny harmadik díjának nyertese (2021).

Tradicionális dallamokat dolgozott fel zeneszerzőként, illetve fellépett hegedűsként és zongoristaként is a Lengyelországi Lublinban a Város Napján 2019-ben, ahol népdalfeldolgozásait előadva zeneszerzőként is bemutatkozhatott.

Az Omszki V.Ya. Shebalin Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát hegedű szakon. Jelenleg az Omszki Filharmónia Kamarazenekarának művészeként dolgozik, és rendszeresen koncertezik.