Bartók Világverseny & Fesztivál

Ami Oike

 

A Tokyóban 1988-ban született japán hegedűművész, Ami OIKE a világ számos országában koncertezett, többek között Japán, Korea, Kína, Svájc, Szerbia és az Egyesült Királyság koncerttermeiben. 2020 április 10-e óta a Tokyo University of the Arts egyetem tanára. 2019-ben adták ki „ZINGARO!!!” című albumát, amelyet az Ensemble FOVE együttessel készített.  Tagja a Kioi Hall Chamber Orchestra, az Amity String Quartet and Ensemble FOVE együtteseknek.

Ami a manchesteri Royal Northern College of Music-ban szerzett Nemzetközi Művészdiplomát Yair Kless tanítványaként. Ezt megelőzően az Haute Ecole de Musique szólisták számára szervezett mesterkurzusán Pierre Amoyal keze alatt tanult. A Tokyo University of the Arts hallgatójaként Kazuki Sawa, Gerard Poulet and Oleh Krysa irányításával folytatta tanulmányait. Számos versenygyőzelme között tartjuk számon a Carl Flesch Nemzetközi Hegedűverseny második díját (2013), az RNCM Manchester Nemzetközi Hegedűverseny első díját és megbízási díját, a 78. Japán Éves Zenei Verseny első díját és a Listener díjat  2009-ben, valamint a Toshiya Eto Hegedűverseny első díját 2008-ban.

Ami 2014-ben jelentette meg első, Francia  Romantika című CD-jét, amelyen César Franck és Saint-Saëns szonátái hallhatók, míg második, „A” című albumát, amelyen Bach 2. szólóhegedű-partitáját és Bartók 2. szólószonátáját játssza, 2016-ban látott napvilágot.

„A hallgatókat már az első hang Ami Oike világába repítette. Hibátlan technikája, biztos tempóérzéke segítségével a mű teljes spektrumát sikerült megjelenítenie. Éterien változatos hangszínei a jáde-kő fényét idézik és áradóan romantikus érzelmekről tanúskodtak. A tökéletességig kidolgozott futamok és az édesen daloló melódiák nagyban növelték az előadás meggyőző erejét. Ami Oike nyilvánvalóan uralja a művet, ami játéka dinamikájából is kitűnt, így a szólista és a zenekar közötti páratlan összhang eredményeként párját ritkító előadás jött létre.” –  írja az Ongaku no tomo Magazine kritikusa Bartók II. Hegedűversenyének 2009-es, a 78. Japán Éves Zenei Versenyen elhangzott előadása kapcsán.