Bartók Világverseny

KLARA MIN (KOREA, USA)

Fotó: Marco Borggreve
 

Klara Min, a világszerte elismert Steinway-művész Berlin és New York között osztja meg életét. A kortárs komolyzene berkeiben is innovatív, iránymutató „szellemi úttörőnek” számít: alapító tagja és művészeti vezetője a New York Concert Artists and Associatesnek (New York-i Zenei Előadóművészek Szövetsége). A szövetség szervezett kereteket és lehetőségeket biztosít az előadóművészek számára, hogy egymással, valamint a komolyzene színterein tevékenykedő menedzserekkel, koncertszervezőkkel is megismerkedjenek, együttműködjenek, új és eredeti közös projektekbe kezdjenek.

A dél-koreai születésű művésznő fellépett már szülőhazája mellett Észak-Amerika és Európa jelentős koncerttermeiben is, egyebek mellett a Carnegie Hallban, a Berlini Filharmónia koncerttermében és a Konzerthausban, a Wigmore Hallban, a bécsi Konzerthausban épp úgy, mint a  dél-koreai KBS rádió és televízió nagytermében. Olyan nagyhírű zenekarokkal dolgozott együtt, mint a Szöuli Szimfonikus Zenekar, a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin, a Manhattan és az American Chamber Orchestra, a Szentpétervári Állami Szimfonikus Zenekar vagy a moszkvai Csajkovszkij Szimfonikus Zenekar.

Lemezei sorra kapták a legkiválóbb kritikákat: a Steinway & Sons égisze alatt kiadott Szkrjabin-felvételét a Gramophone magazin, a Naxosnál megjelent Ripples on Water (Hullámgyűrűk) című, modern koreai zongoradarabokat bemutató albumát az All Music, a Delosnál megjelent, Chopin válogatott mazurkáit tartalmazó CD-t az American Record Guide dícsérte.