Bartók Világverseny

ALEXANDER MOUTOUZKINE (OROSZORSZÁG, USA)

Fotó: VANESSA BRICENO
 

Alexandre Moutouzkine több mint 20 nemzetközi zongoraverseny legrangosabb díjával, köztük a naumburgi, a clevelandi, a montreali, a New Orleans-i, a sanghaji, valamint a valenciai Iturbi, a barcelonai Maria Canals és a tel avivi Arthur Rubinstein verseny első helyével büszkélkedhet. 19 évesen megnyerte a rangos Van Cliburn Nemzetközi Zongoraverseny ifjú tehetségeknek járó különdíját (Special Award for Artistic Potential). Ebből az alkalomból a Dallas Morning News napilap elismerő szavakkal méltatta zongorajátékát: „Moutouzkine olyan szívhez szólóan és megindítóan adta elő Brahms Három intermezzo Op. 117 darabját, mint még senki más. Előadásmódja egyszerre volt szomorkás, lágy és magasztos, lélegzetelállító meghitt és elegáns.” Azóta a nagyközönség többek között a Berliner Philharmoniker, a Brnói Filharmonikusok, az Izraeli Filharmonikusok, a kubai, panamai, kolumbiai, montreali és clevelandi szimfonikusok valamint a spanyol rádió és televízió zenekarának szólistájaként láthatta a tehetséges művészt. Vendégelőadóként játszott a Carnegie Hall Stern Auditóriumában, a Lincoln Centerben, a washingtoni Kennedy Centerben, a philadelphiai Kimmel Centerben, a tel avivi Mann Auditóriumban, a londoni Wigmore Hallban és Royal Hallban, a Berlini Filharmonikusok nagycsarnokában, a barcelonai Palau de la Musicában, Toronto és Montreal művészeti központjában, a japán Yokohoma Minato Mirai Hallban, Sanghajban, Pekingben, Szentpétervárott és Moszkvában. Legutóbb az idei szezon legjobb művészeként a dallasi Chamber Music International díját vehette át. A felvétel, amelyen „Steinway & Sons” zongorával mutatja be játékát, 2017-ben felkerült a WRTI 10 legjobb klasszikus felvételének listájába, egy másik albumáért pedig megkapta a legjobb kubai klasszikus zenei felvételért járó „Cubadisco 2017” díjat. A Manhattan School of Music a legkiválóbb hallgatóinak járó díjával (Distinguished Alamni Award) tüntette ki, és 2013 szeptemberétől tanárai között is üdvözölheti Moutouzkinét.