Bartók World Competition

Az Elődöntőt megkezdő versenyzők

Nakagawa, Yuna

Nakagawa, Yuna

No. 15

Ország: Japán

Születési idő: 1997. július 10.

Yuna Nakagawa a düsseldorfi Robert Schumann Zeneművészeti Egyetemen Barbara Szczepanska vezetésével szerezte meg alapdiplomáját. 2024-ben végzett az esseni Folkwang Művészeti Egyetem mesterképzésén, ahol Hisako Kawamuránál tanult. Jelenleg ugyanitt folytatja tanulmányait a Konzertexamen programban. Művészi eredményei közé tartozik, hogy 2023 februárjában első díjat nyert a hannoveri Chopin Társaság Nemzetközi Zongoraversenyén. Olyan versenyeken is elismerésben részesült, mint a Nemzetközi Grotrian-Steinweg Zongoraverseny, a braunschweigi Steinway Zongoraverseny, a meiningeni Nemzetközi Hans von Bülow Verseny és a litvániai Nemzetközi Balys Dvarionas Zongoraverseny. Tizennégy évesen elnyerte a Werner Richard–Dr. Carl Dörken Alapítvány ösztöndíját, és ekkor debütált szólistaként is. 2021-ben a Köhler-Osbahr Alapítvány Förderpreis díjával tüntették ki. Szólistaként számos nemzetközi fesztiválon lépett fel, mint például a dániai Gradus Nemzetközi Zongorafesztivál, a „Chopintől Góreckiig” Nemzetközi Zenei Fesztivál és a Szombati Chopin-estek a lengyelországi Żelazowa Wolában.

Repertoár

Elődöntő

D. Scarlatti: A-dúr szonáta // Keyboard Sonata in A major, K. 212

Bartók: Szvit // Suite, BB 70, op. 14

Bartók: Etűdök // Three Studies, BB 81, op. 18 » 3. Rubato – Tempo giusto, capriccioso

Középdöntő

Bartók: Három csíkmegyei népdal // Three Hungarian Folksongs from Csík, BB 45b

Bartók: Két román tánc // Two Romanian Dances, BB 56, op. 8a » 1. Allegro vivace

Beethoven: 7. (D-dúr) zongoraszonáta // Piano Sonata No. 7 in D major, op. 10/3

Hanuri Lee: Vertigineux

Szóló döntő

Bartók: Szabadban // Out of Doors, BB 89

Chopin: 3. (h-moll) zongoraszonáta // Piano Sonata No. 3 in B minor, op. 58

Debussy: Prelűdök, 1. kötet // Préludes, Book 1 » 10. Az elsüllyedt katedrális // La cathédrale engloutie

Zenekari döntő

Bartók: 2. zongoraverseny // Piano Concerto No. 2, BB 101