
Kim, Jeonghwan
No. 7
Ország: Németország
Születési idő: 2000. július 10.
Mióta 2011-ben Berlinbe költözött, Jeongwan Kim számos rangos nemzeti és nemzetközi zongoraversenyen szerzett elismerést. A Jugend musiziert országos versenyen 2014-ben és 2015-ben is első díjat nyert. A fiatal zongoristák számára tartott 2017-es weimari Nemzetközi Liszt Versenyen harmadik díjat kapott két különdíjjal együtt. 2019-ben a dániai Aarhusban megrendezett Nemzetközi Zongoraversenyen 1. díjat nyert. Azóta koncertezett többek között Berlin, Weimar, Hamburg és Aarhus neves hangversenytermeiben. 2022-ben 1. díjat nyert a berlini Felix Mendelssohn Bartholdy Egyetemi Zongoraversenyen. 2023-ban Bartók 2. zongoraversenyének előadásával 1. díjat és két különdíjat nyert, valamint megszerezte a Legjobb Versenymű-díjat a Sydney-i Nemzetközi Zongoraversenyen. Jeonghwan 2017 óta a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán tanul Konrad Maria Engel osztályában. Korábbi tanárai közé tartozik So Yong Choi, Leda Kim és Thomas Just. Emellett részt vett Jacob Leuschner, Bob Versteegh és Robert Levin mesterkurzusain is. Művészi fejlődésére meghatározó hatással volt még Stephan Imorde, Konstantin Heidrich, Antje Weithaas és Jonathan Aner.
Repertoár
Elődöntő
D. Scarlatti: G-dúr szonáta // Keyboard Sonata in G major, K. 427
Bartók: Három burleszk // Three Burlesques, BB 55, op. 8c
Liszt: Transzcendens etűdök // Études d’exécution transcendante » 8. Wilde Jagd
Középdöntő
Bartók: Allegro barbaro, BB 63
Bartók: Két román tánc // Two Romanian Dances, BB 56, op. 8a » 2. Poco allegro
Beethoven: 18. (Esz-dúr) zongoraszonáta // Piano Sonata No. 18 in E-flat major, op. 31/3
Hanuri Lee: Vertigineux
Szóló döntő
Bartók: Szabadban // Out of Doors, BB 89
Grieg: Ballada // Ballade, op. 24
Ravel: Gaspard de la nuit » 3. Scarbo
Zenekari döntő
Bartók: 2. zongoraverseny // Piano Concerto No. 2, BB 101