Bartók Világverseny

JIANG Wenqiao

1997. július 2.

Kína

 

 

 

 

 

 

Zongoraleckéit hatéves korában kezdte, 2007-ben felvételt nyert a Kínai Központi Zenei Konzervatóriumba. Ugyanebben az évben megnyerte a Steinway & Sons Piano Nemzetközi Ifjúsági Versenyt Kínában. 2010 és 2015 között a Manhattan School of Music előkészítő tagozatán tanult ösztöndíjas hallgatóként, Solomon Mikowsky osztályában. Wenqiao Jiang öt szólóhangversenyt adott Solomon Mikowsky zenei fesztiváljain Spanyolországban, Kubában, Németországban és New Yorkban. 2016-ban megnyerte a New York-i Nemzetközi Zongoraverseny első díját, valamint fellképett a Carnegie Hallban az Ifjúsági Nemzetközi Zenekarral (Youth International Orchestra). Szintén ebben az évben lett a Manhattan School of Music ösztöndíjas főiskolai hallgatója, tanára Alexandre Moutouzkine volt. 2018-ban a Liszt Concerto Competition győztese volt New Yorkban, valamint szólistaként játszott a Manhattan Zeneművészeti Iskola Zenekarával.

 

REPERTOÁR:


ELŐDÖNTŐ

Bartók: Két elégia, BB 49 – 1. Grave

Brahms: D-dúr ballada, op. 10/2

Liszt: Három hangversenyetűd – 2. La leggierezza


KÖZÉPDÖNTŐ

Bartók: Szonáta, BB 88

Beethoven: 16. (G-dúr) zongoraszonáta, op. 31/1 – 1. Allegro vivace, 3. Rondo. Allegretto

Stark János Mátyás: Toccata


SZÓLÓ DÖNTŐ

Brahms: Változatok egy Paganini-témára, op. 35 – 2. kötet

Stravinsky: Három tétel a Petruskából


ZENEKARI DÖNTŐ

Liszt: Esz-dúr zongoraverseny