Bartók Világverseny

VÁRALLYAY Simon

1997. július 29.

Magyarország

 

 

 

 

 

 

Hétévesen kezdett el zongorát tanulni a gyöngyösi Pátzay János Katolikus Zeneiskolában orgonaművész-zongoratanár édesapjától, Várallyay Róberttől, majd 2012-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora főtárgy diákjaként tanult tovább, kezdetben Kőrösiné Belák Erzsébetnél, később Fejérvári Zoltánnál. Már zeneiskolás kora óta indult versenyeken, ahol különböző díjakat nyert. 2016-ban lett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kemenes András hallgatója. A 2017/2018-as tanévet Bostonban töltötte, ahol lehetősége volt a New England Conservatory több mesterkurzusán aktívan részt venni, valamint az egyetem tanáraitól, mások mellett Bruce Brubakertől tanulni. Tanulmányai során olyan neves művészektől tanult, mint Balog József, Várjon Dénes és Wagner Rita.

 

REPERTOÁR: 


ELŐDÖNTŐ

Bartók: Három burleszk, BB 55

Brahms: D-dúr ballada, op. 10/2

Liszt: Transzcendens etűdök – 2. Fusées


KÖZÉPDÖNTŐ

Bartók: Improvizációk magyar parasztdalokra, BB 83

Beethoven: 6. (F-dúr) zongoraszonáta, op. 10/2 – 2. Menuetto, 3. Presto

Stark János Mátyás: Toccata


SZÓLÓ DÖNTŐ

Liszt: Zarándokévek, Második év: Itália – 7. Dante-szonáta

Debussy: Metszetek


ZENEKARI DÖNTŐ

Liszt: Esz-dúr zongoraverseny