Bartók Világverseny

Három földrész 14 országából érkeznek a versenyzők az idei Bartók Világversenyre

A világ minden tájáról, még Izlandról is érkezett pályázat a Bartók Világverseny 2019-es zongora fordulójára. A nemzetközi összehasonlításban is igen nehéz kötelező repertoár nem tántorította el az ifjú zongoristákat: érkezett jelentkezés Taiwanról, Oroszországból és Svájcból, több versenyző jelezte részvételét az Egyesült Államokból és Japánból is.

 

A Zeneakadémia előzsűrije – Dráfi Kálmán egyetemi tanár, a Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője, valamint Eckhardt Gábor és Falvai Katalin zongoraművészek – 38 indulót választott az első körben továbbjutó versenyzők közé. A jelentkezőknek egy megadott Bartók-szvit részletének és egy szabadon választott Liszt-etűdnek a videofelvételét kellett beküldeniük az első, válogató fordulóba.

 

„Ez egy kivételes és szokatlan repertoár. A jelentkezők száma is jelzi, hogy Bartók zenéje komoly kihívást jelent a fiatal zongoristák számára, de szívesen veszik ezt az akadályt. Szeretettel és örömmel foglalkoznak Bartók műveivel, mert gazdagabbá teszi őket, és épülnek tőlük” – hangsúlyozta Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, a verseny ötletgazdája.

 

Az elődöntő repertoárján meghatározó jelentőségű Bartók-művek mellett főként Liszt, Dohnányi és Brahms darabjai szerepelnek. A középdöntőbe jutottaknak egy Bartók-zongoramű és egy bécsi klasszikus zongoraszonáta mellett elő kell adniuk a verseny 2018-as zeneszerzői fordulójának egyik győztes művét: Dobos Dániel Drumul Dracului vagy Stark János Mátyás Toccata című zongoradarabját, mindkét kottát letölthetik a versenyzők az EMB zeneműkiadó partneri közreműködésével.

 

A döntőben a századforduló francia és orosz zeneszerző-óriásainak kompozíciói, illetve romantikus művek választhatók, a nagydöntő három versenyzőjétől pedig Bartók- vagy Liszt-zongoraversenyt hallhat majd a Nagyterem közönsége és a rangos nemzetközi zsűri.

 

A kilenctagú zsűri munkájában részt vesz a Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás; Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia Zongora Tanszékének vezetője; Bartók Béla életművének egyik legnagyobb kutatója, Tallián Tibor Erkel-díjas zenetörténész; Andrej Korobejnyikov népszerű ifjú orosz zongoraművész; a világszerte elismert, dél-koreai születésű Steinway-művész, Klara Min, a Manhattan School of Music tanára; a kubai zongorairodalom briliáns darabjainak interpretálójaként is ismert amerikai-orosz Alexandre Moutouzkine; a kiemelkedő norvég zongorista, Einar Steen-Nøkleberg; Mūza Rubackytė litván zongoraművész, zenepedagógus; valamint az autentikus Liszt- és Bartók-értelmezéseiről is híres japán zongorista, Kendzsi Watanabe.

 

Az élő fordulók szeptember 9-én kezdődnek, a zenekari döntőt 14-én, szombaton rendezi a Zeneakadémia. A verseny zongora fordulója díjkiosztó gálahangversennyel zárul, amelyen a Nemzeti Filharmonikusokat Hamar Zsolt vezényli.