Bartók Világverseny

Sokat adott zeneileg és emberileg is a díjazottaknak a Bartók Világverseny

2021. november 3.

Az első három helyezett vonósnégyes tagjai – köztük a bécsi székhelyű Chaos String Quartet magyar muzsikusai – egybehangzóan méltatták a megmérettetés profi szervezését, és mindegyikük úgy érzi, most új világot tárt fel előttük Bartók muzsikája, bár korábban is foglalkoztak már vele.

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének eredményhirdető gálaestje vasárnap zajlott, amelyen kiderült: a nyertes a japán Quartet Integra. A formáció zenészei az ünnepély után elmondták: mindent úgy sikerült megvalósítaniuk, ahogy eltervezték, de az első hely természetesen meglepetésként érte őket. Ez az első nemzetközi megmérettetés, amelyen részt vesznek, így kiemelkedő fontossággal bír számukra, és reményeik szerint további jó versenyszereplésekhez is elvezet. Kiválónak tartják a rendezvényt, remek próbatermük volt, és elegendő idő állt rendelkezésükre felkészülésre az egyes fordulók előtt. A középdöntőre a kötelezően választandó művek közül Bartók 5. vonósnégyesét adták elő: elmondásuk szerint zenei világa egy kicsit emlékezteti őket a tradicionális japán fesztiválokon, a matsurikon elhangzó hagyományos muzsikára. Nem volt könnyű megtanulniuk és kigyakorolniuk – tették hozzá –, de izgalmas, sokat nyújtó alkotásnak tartják. Összességében két hónapot készültek a versenyre  választott repertoárjukkal. A kérdésre, hogy az első hellyel járó 12000 eurót mire költik, azt válaszolták: minden bizonnyal további megmérettetéseken való szereplésekre fordítják majd.

 


fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

A bécsi székhelyű, két magyar taggal is rendelkező Chaos String Quartet zenészei második díjukról úgy fogalmaztak: kiemelkedő eredménynek érzik, mert elvárások nélkül érkeztek, és remélhetőleg új szakmai lehetőségeket nyit meg ez az eredmény. A három különdíjra sem számítottak: megkapták a Bartók Rádió koncertmeghívását és ezzel felvétel készítését, a jövő nyári Fesztivál Akadémia Budapestre szóló fellépési lehetőséget, valamint a Fidelio médiacsomagját. A kvartett örömét fejezte ki, hogy ennek köszönhetően hamarosan visszatérhetnek Magyarországra teljesíteni a felkéréseket. A választandó Bartók-művek közül a 4. vonósnégyest adták elő, amely egybehangzó véleményük szerint igen nagy kihívást jelentett, de gazdagította őket érzelmileg, intellektuálisan és zeneileg. Rendkívül izgalmas kompozíciónak tartják, az egyes tagok szólisztikus részei okán is, emiatt azonban száz százalékos felkészültséget kíván a muzsikusoktól. A Bartók Világversenyről elmondták: kiemelkedő volt a szervezés, jól érezték magukat, mindenben segítséget kaptak. Bár kevés idejük volt barátkozni a többi formációval, időről időre jó beszélgetések alakultak ki –számoltak be.

 

fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

A harmadik helyezett belga Sonoro Quartet muzsikusai szerint mindig van, amit jobban lehet csinálni, de fontosabb, hogy érzéseket tolmácsoljanak, és ez, úgy vélik, sikerült is nekik. Hangsúlyozták, hogy kiemelkedő élmény volt azon a helyen lenni és zenélni, ahol Bartók is dolgozott, és megérinteni a Zeneakadémia gyönyörű főépületének lépcsőfordulóiban a kék kerámiagömböket, amelyekhez talán ő is hozzáért időnként. Ők Bartók 1. vonósnégyesét választották a kötelező repertoárból, amelyet nehéznek, de élvezetesnek találtak, meglátásuk szerint sokat nyújt zeneileg, és a kvartettirodalomból a kedvencükké vált – emellett felkeltette kíváncsiságukat a többi Bartók-vonósnégyes iránt is, amelyeket szándékukban áll megtanulni. Nekik is ez az első nagy nemzetközi megmérettetés, amelyen együtt szerepelnek, de biztosak abban, hogy sok lehetőséget fog hozni nekik. A különdíjaknak – a Bartók Emlékház és a veszprémi Auer Fesztivál felkérésének – köszönhetően máris koncertmeghívásokat kaptak, tehát hamarosan ők is visszatérnek Magyarországra.

 

fotó: Zeneakadémia/Mudra László