Bartók Világverseny

Japán kvartett nyerte a Bartók Világversenyt

2021. október 31.

A Quartet Integra kapta a 12 ezer eurós első díjat a vonósnégyeseknek megrendezett verseny vasárnapi eredményhirdető gálaestjén.

A Zeneakadémia szervezésében megvalósuló, immár világszerte elismert megmérettetés 8 ezer euróval járó második helyét a bécsi illetőségű Chaos String Quartet, a 4 ezer euróval jutalmazott harmadikat pedig a belgiumi Sonoro Quartet nyerte el a nemzetközi zsűri döntése értelmében.

Rajtuk kívül a döntőben nyújtott teljesítményükért díszoklevelet kaptak a zeneakadémista magyar fiatalokból álló Korossy Kvartett és a New York-i The Juilliard School egykori és jelenlegi diákjai alkotta Unison Quartet tagjai is.

A versenyen számos különdíj is gazdára talált. A Bartók Rádió egy-egy koncertmeghívást és ezzel rádiófelvételt ad a Chaos Quartetnek, valamint a Korossy Kvartettnek. Az Auer Fesztivál fellépési lehetőségét a Sonoro és a Korossy vonósnégyesek nyerték, a Bartók Emlékházét a Sonoro kvartett, a Zeneakadémia 2022-2023-as évadra szóló koncertmeghívását a Korossy Kvartett, a jövő nyári Fesztivál Akadémia Budapestét pedig a Chaos Quartet és a Korossy Kvartett. A Fidelio médiacsomagját a Chaos Quartet, a Papagenóét a Korossy Kvartett nyerte.

A Zeneakadémia Solti Termében szombat este megtartott döntőn az együtteseknek Schubert c-moll vonósnégyestételét („Quartettsatz”) és egy teljes Bartók-vonósnégyest kellett előadniuk. A rangos, világszerte elismert tagokból álló nemzetközi zsűri ezt követően határozott a díjakról, amelyeket másnap, az ugyancsak a Solti Teremben és a döntős kvartettek fellépésével megtartott gálakoncerten hirdettek ki és adtak át.

Az ünnepségen Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora úgy fogalmazott: gyönyörű produkciókat, rengeteg élményt adott az elmúlt egy hét. „Hatalmas munkát végeztek a versenyzők, fáradhatatlanul dolgozott a zsűri, s mindannyiuknak rendkívül hálás vagyok, hogy ilyen rendkívüli színvonalon zajlott a vonósnégyes kategóriában meghirdetett, idei Bartók Világverseny” – tette hozzá. Meglátása szerint a fiatal muzsikusok az egész világnak példát mutattak abban, hogy vetélytársak között is létrehozható valódi közösség: szinte baráti kapcsolatokat építettek ki egymással, hiszen ez a kamarazene eszméjének alapja.

A négy évvel ezelőtt alapított Bartók Világverseny és Fesztivál történetében jelentős nap a mai, a vonósnégyes kategória lezárásával a verseny első nagy ciklusa véget ér – mutatott rá Dr. Vigh Andrea. Felidézte, hogy a 2017-ben indult megmérettetést a páratlan években hegedűművészeknek, aztán zongoraművészeknek, majd most vonósnégyes formációknak rendezte a Zeneakadémia, a köztes években a következő hangszeres kategóriára írott művekkel pedig zeneszerzőknek. Jövőre így ismét zeneszerzőverseny következik, amelyre új hegedűművekkel lehet majd jelentkezni, 2023-ban így az új ciklust kezdő, második hegedűverseny jön – mutatott rá.

„Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a Bartók Világverseny és Fesztivál az évek során nemcsak a magyarországi zenei életnek lett meghatározó eseménye, hanem a nemzetközi muzsikusközösség és szélesebb nagyközönség is a legrangosabb zenei megmérettetések egyikeként tekint rá” – hangsúlyozta Dr. Vigh Andrea. Végezetül, Goethe szavait idézve, miszerint a vonósnégyes négy értelmes ember párbeszéde, úgy fogalmazott: a kvartett, akár játsszuk, akár hallgatjuk, arra tanítja az embert, hogy a párbeszéd, a harmonikus együttműködés egész emberi létünk alapja, megérteni és átélni ezt többet ér minden versenygyőzelemnél.

Az első díjas, japán tagokból álló Quartet Integra 2015-ben alakult, zenészei jelenleg a Suntory Hall kamarazenei ösztöndíjasaiként tanulnak Tsutsumi Tsuyoshi, Neriki Shigeo, Ikeda Kikuei, Mori Hakuro, Isomura Kazuhide, Harada Koichiro és Hanada Wakako irányításával.

A második helyezett bécsi Chaos String Quartet több nemzetközi díj nyertese. Az együttes jelenlegi mentora a bécsi Johannes Meissl (Artis Quartet), mellett számos nagy művésztől kapott további zenei képzést, mint például Heime Müller (Artemis Quartet), Hariolf Schlichtig (Cherubini Quartet), Rainer Schmidt (Hagen Quartet), Wagner Rita, Keller András, Nagy Péter.

A harmadik díjas belgiumi Sonoro Quartet 2019-ben jött létre, a tagok jelenleg az amszterdami Holland Vonósnégyes-akadémián (NSKA) tanulnak, ahol olyan neves professzorok foglalkoznak velük, mint a Danel Quartet tagjai, Eberhard Feltz és a Hagen Quartet, emellett a genti Orpheus Intézetben és Heime Müller (Artemis Quartet) irányításával is tanulnak.

A magyar, zeneakadémistákból álló Korossy Kvartett 2019-ben megnyerte a Weiner Leó Országos Kamarazene Versenyt, az elmúlt esztendőkben részt vett többek között a European Chamber Music Academy (ECMA) mesterkurzusán, továbbá számos elismert, rangos művész – Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Johannes Meissl, Patrick Jüdt, Gulyás Márta és Pauk György – segíti a tagokat munkájukban.

A New York-i Unison Quartet 2021 júniusában részt vett az Itzhak Perlman alapította Perlman Music Programban. A következő hónapban az Aspeni Zenei Fesztiválközpont Felsőfokú Vonósnégyes-tanfolyamán léptek fel. Az elmúlt években koncerteket adtak a Juilliard Vonósnégyes szemináriumán, a Juilliard Kamarazenei Esten és a Kneisel Hall jótékonysági koncertjén is. Az együttes korábbi és jelenlegi mentorai között neves művészek vannak.

A 2021-es Bartók Világverseny hétfőn kezdődött 11 vonósnégyes részvételével, amelyek fiatal, tehetséges tagjai a világ minden tájáról érkeztek, Ázsiától Észak-Amerikán át Európa több országáig.

A rangos nemzetközi zsűriben idén az egyaránt Kossuth-díjas Kelemen Barnabás, Keller András és Rolla János hegedűművészek, valamint a Széchenyi-díjas Tallián Tibor zenetörténész mellett a világ kamarazenei életének elismert személyiségei foglalnak helyet: Mikhail Kopelman orosz-amerikai hegedűművész; Bjørg Lewis norvég csellóművész, a Vertago Quartet alapító tagja; Johannes Meissl osztrák hegedűművész, a Bécsi Zeneművészeti Egyetem kamarazene professzora és rektorhelyettese, az Artis Quartet tagja; Ami Oike hegedűművész, a Tokiói Művészeti Egyetem (GEIDAI) tanára.

Címkék