Bartók Világverseny

Ingyenes szabadtéri fesztivállal kezdődik vasárnap a Bartók Világverseny

2019. szeptember 4.

Szeptember 8-án ingyenes szabadtéri fesztivállal kezdődik az idei Bartók Világverseny. 

 

 A gyermekes családok számára szervezett Liszt-kukacok Akadémiájának Bartók-tematikájú „különkiadásával”, két ingyenes, a zeneszerző életében fontos budapesti helyszíneket felkereső buszos városjáró túrával, majd délután 4 órától a Liszt Ferenc téren rendezett szabadtéri fesztivállal kezdődik szeptember 8-án az idei Bartók Világverseny. Az intézmény főépülete előtt felállított színpadon az egyetem fiatal tehetségeinek tolmácsolásában népzene, dzsessz és Bartók-zongoradarabok várják a közönséget. A részletes műsorhoz kattintson ide.

Késő délután nyilvános sorsoláson dől el, hogy a versenyzők milyen sorrendben vesznek részt az egyes fordulókban. A nemzetközi összehasonlításban is igen nehéz kötelező repertoár ellenére a világ minden tájáról érdeklődtek zongoristák, végül 38 versenyző nevezését hagyta jóvá az előzsűri. A világ minden tájáról érkeznek fiatal zongoristák az egyhetes eseménysorozatra, az egyes fordulókra jegyek még elérhetők, emellett az érdeklődők élő közvetítésekben is követhetik a programokat.

 

Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, a verseny ötletgazdája szerint a kivételes és szokatlan repertoár, valamint a jelentkezők száma is jelzi, hogy Bartók zenéje komoly kihívást jelent a fiatal zongoristák számára, de szívesen veszik ezt az akadályt.

 

A szeptember 9-től zajló fordulók repertoárján meghatározó jelentőségű Bartók-művek mellett főként Liszt, Dohnányi és Brahms darabjai szerepelnek. A középdöntőbe jutottaknak egy Bartók-zongoramű és egy bécsi klasszikus zongoraszonáta mellett elő kell adniuk a verseny 2018-as zeneszerzői fordulójának egyik győztes művét: Dobos Dániel Drumul Dracului vagy Stark János Mátyás Toccata című zongoradarabját, mindkét kottát letölthették a versenyzők az EMB zeneműkiadó partneri közreműködésével. A szóló döntőbe jutottak a századforduló és a 20. század első felének francia, valamint orosz zeneszerző-óriásainak kompozícióit, illetve romantikus műveket választhattak, a zenekari döntő három versenyzője pedig Bartók- vagy Liszt-zongoraversenyt játszik a Nagyterem közönsége és a rangos nemzetközi zsűri előtt. E döntőn és a szeptember 15-i díjkiosztó gálán is a Nemzeti Filharmonikusok kísérik a versenyzőket, Hamar Zsolt vezényletével.

 

Az események a Zeneakadémia online platformjain élő közvetítésben is követhetők. A részletes program, a versenyzők rövid életrajza és választott repertoárjuk a bartokworldcompetition.hu honlapon olvasható.