Bartók Világverseny

Elhunyt Schanda Beáta művészeti menedzser

2022. május 31.

A Zeneakadémia Marton Éva Nemzetközi Énekversenyének és Bartók Világversenyének titkára odaadó és fontos munkatárs volt.

Schanda Beáta 1975-től a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán könyvtár és ének-zene szakon tanult, 2002 és 2005 között a Pécsi Tudományegyetem művelődésszervező szakát végezte el, 2015-ben pedig a Magyar Táncművészeti Főiskola tánctanár, táncelmélet és -történet szakirányán is diplomát szerzett. 

Iskolai tanárként dolgozott, majd 1981-től több mint tíz éven át vezette a Jeunesses Musicales Magyarországi Szervezetét. A Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek ügyvezető igazgatója és titkáraként is tevékenykedett, továbbá tagja volt a Nemzetközi, illetve az Európai Zenei Tanács vezetőségének is.

1992-től 2001-ig az Interart Fesztiválközpontnál vállalt munkát, majd a Magyar Táncművészeti Egyetem docenseként helyezkedett el. Pályafutása során több rádió- és tévéműsort is vezetett.

2014 óta vett részt alkotó munkatársként a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny létrehozásában, a 2021-ig lezajlott négy verseny sikeres megvalósításában. A Bartók Világversenyen az indulástól, 2017-től volt tagja a szakmai stábnak, öt különböző hangszeres és zeneszerző verseny megszervezésében és lebonyolításában vett részt. A 2022-ben sorra kerülő versenyek előkészítésben betegsége miatt sajnos már nem tudott részt venni. A zsűri titkáraként tanácsaival segítette a versenyszabályok kialakítását, fontos szerepe volt mindkét eseménysorozatnál a zsűri munkájának koordinálásában és az egyes fordulók szakszerű lebonyolításában. Higgadt munkájával, mindig tárgyszerű észrevételeivel jelentősen hozzájárult a versenyek magas színvonalához, nemzetközi elismertségéhez. Fájóan korai távozása komoly veszteség mindannyiunk számára.

 

Schanda Beát 2003-ban Fehér Rózsa-díjjal, 2005-ben pedig Bánffy Miklós-díjjal ismerték el. A Magyar Táncművészeti Egyetemen végzett munkásságáért 2022-ben Lőrinc György-díjat vehetett át.