Bartók Világverseny

„A gyakorlásba fektetett munka eredményét nem veheti el senki”

2023. szeptember 19.

Daniel Phillips, a 2023-as Bartók Világverseny zsűrielnöke a megmérettetések szerepéről, az idei elődöntős mezőny és a rendezvény színvonaláról, a testület munkájának nehézségeiről.

Magyarország számos kitűnő muzsikust adott a világnak, ezért öröm és megtiszteltetés a Zeneakadémián lenni, amely a magyar zeneművészet központja – mondta az intézmény 2023-as, hegedűsök számára meghirdetett Bartók Világversenyének megnyitóján a nemzetközi zsűri elnökeként Daniel Phillips világhírű amerikai hegedűművész. A New York-i The Juilliard School oktatója arra biztatta a versenyzőket, hogy a zsűri csodálatos, egész héten át tartó koncertfolyamra készül, ezért ne arra koncentráljanak, hogy megfeleljenek a zsűri vélt vagy valós elvárásainak. Az eseményeket lezáró díjkiosztó gálaesten pedig úgy fogalmazott: saját előadó-művészetében fontos szerep jut Bartók életművének, ezért örült annak, hogy nem csak kiváló hegedűsöket hallott itt az elmúlt egy hétben, hanem olyanokat, akiket érdekelnek a bartóki művészi magasságok is. Hozzáfűzte: a más versenyekhez képest összetettebb, mélyebb repertoár révén szerinte Bartók művei többször jelenhetnek majd meg a világban.

A zeneakademia.hu-nak adott interjújában a versenyek szerepéről, friss tapasztalatairól, a zsűrizés nehézségeiről nyilatkozott.

 

Mit gondol általánosságban a versenyekről, mi lehet a szerepük a fiatal hangszeresek életében?

A versenyzők számára a fő haszon maga a részvétel. Ez ugyanis hihetetlen ispirációt ad a gyakorláshoz, az ebbe fektetett munka eredményét pedig nem veheti el tőlük senki, ha nyernek, ha nem. Amikor egy fiatal muzsikus elmegy egy versenyre, mindenféle ember hallhatja, ami nagyon fontos, hiszen így felfedezhetik, és ez gyakran meg is történik velük. Ha valaki díjat nyer, azzal pénzt és lehetőségeket is kap, továbbá remek referenciát, ami előmozdíthatja a karrierjét, illetve biztosabb jövőhöz vezethet. Örülök, hogy több verseny is létezik, mert ezzel többen kaphatnak esélyt kitűnni.

 

Mi a véleménye a Bartók Világversenyről és a Zeneakadémiáról, milyen tapasztalatokat szerzett?

Remek ötlet ez a hatéves ciklusokban, váltakozó hangszeres és zeneszerzői fordulókkal megvalósított verseny, és nem mintha Bartóknak szüksége lenne bármilyen segítségre, de ha jó előadók tanulják meg a darabjait, találkoznak a remekműveivel, amelyek így talán felkerülnek a repertoárjukra is, az nagyon fontos része a világ kulturális kincsének.  Ami a Zeneakadémiát illeti, világszerte ismert intézmény, mindenki tud róla természetesen, New Yorkban is számon tartják és tartjuk.

 

Fotó: Zeneakadémia/Posztós János
 

Hogyan lehet ilyen sok országból érkezett, ezért nagyon különböző előadókat még többféle repertoárral zsűrizni, milyen mércéket állított föl?

Fogalmam sincs, hogyan csinálom, szinte lehetetlen összehasonlítani az embereket, akkurátusan szavazni 1-től 10-ig az egyes fellépőkre, de meg kell oldani. Nagyon nehéz a feladat, mégis választanunk kell, miközben szubjektív benyomásokról van szó.

 

Milyen az élő fordulókba engedett versenyzők színvonala idén?

Nagyon jók, öröm látni és hallani őket, rendkívül sok köztük a képzett hegedűs, felkészültek, többen idővel akár jobban is csinálják, mint jómagam.

Címkék