SALVATORE ACCARDO (I) - A ZSŰRI ELNÖKE
Az 1941-es születésű hegedűművész első professzionális koncertjén, tizenhárom évesen Paganini 24 Caprice-ával debütált. Két évvel később megnyerte a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyt, 1958-ban pedig a genovai Paganini Versenyen is győzelmet aratott. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, s többek közt Donatoni, Xenakis és Piazzola is írt neki műveket. Követve elhivatottságát a kamarazene és a fiatal tehetségek felkarolása iránt 1986-ban részt vett a cremonai Walter Stauffer Akadémia megalapításában, amelynek legkiválóbb növendékeiből újraalapította az Olasz Kamarazenekart, 1992-ben pedig létrehozta saját Quartetto Accardo nevű együttesét. Számtalan díja mellett 1982-ben Olaszország akkori elnöke, Sandro Pertini kitüntette a Nagykereszt Érdemrenddel. Accardo jelenleg egy Guarneri del Gesù hegedűn játszik (ex “Hart” 1730).