Bartók Világverseny

2017 – a hegedűsök versenye

 

 
 Zeneakadémia/Adrián Zoltán
 

A Zeneakadémia 2017-ben indította útjára a Bartók Világverseny és Fesztivált. Az első esztendőben a hegedűművészek versenyezhettek, a megmérettetésen 44-en indultak. Közülük heten – Langer Ágnes mellett Homoki Gábor volt a másik magyar továbbjutó – jutottak a kamarazenekari döntőbe, ahonnan három versenyző mehetett tovább a nagyzenekari döntőbe.

Végül Cosima Soulez-Larivière francia-holland hegedűművész nyerte az első alkalommal megrendezett Bartók Világverseny és Fesztivált, a magyar Langer Ágnes a harmadik helyen végzett; az eredményt a 2017 szeptember 17-én tartott gálakoncerten hirdették ki a Zeneakadémián.

A gálát megelőző napon tartott nagyzenekari döntőben három hegedűművész – Cosima Soulez-Larivière és Langer Ágnes mellett a japán Takagi Ririko – küzdött a végső győzelemért. A zsűri döntése értelmében a 22 ezer euróval járó első díjat Cosima Soulez-Larivière nyerte, a 14 ezer euróval járó másodikat Takagi Ririko, a 8 ezer euróval járó harmadik helyet pedig Langer Ágnes kapta.

A Salvatore Accardo világhírű hegedűművész vezette nemzetközi zsűrinek tagja volt Szabadi Vilmos és Kelemen Barnabás magyar, Csian Csou kínai, Takasi Simizu japán, Joel Smirnoff amerikai, Krzysztof Wegrzyn német és Ivan Zenaty amerikai hegedűművész, valamint Tallián Tibor magyar zenetudós, Bartók-kutató.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a gálakoncerten tartott beszédében úgy fogalmazott: Bartók Béla nevéhez és szellemiségéhez méltó versenyt sikerült létrehozniuk, amely méltó arra, hogy hagyománnyá váljon.

A versenyzők számos különdíjat is nyertek: Cosima Soulez-Larivière meghívást kapott a 2018-as Budapesti Tavaszi Fesztiválra, a Cziffra Fesztiválra, a Szingapúri Hegedűfesztiválra, valamint a Kelemen Barnabás-Kokas Katalin által alapított Budapesti Fesztiválakadémiára, további fellépésekre kérték fel a Győri Filharmonikus Zenekarral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Takagi Ririkónak koncertlehetőséget ajánlott fel a Müpa, az Anima Musicae Kamarazenekar és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Langer Ágnes a 2018-as veszprémi Auer Fesztiválon, valamint a Bartók Rádió Márványtermében adhat koncertet, szólistaként játszhat együtt a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Magyar Rádió Zenei Együtteseivel és a Zuglói Filharmóniával, továbbá nagy értékű promóciós csomagot vett át a Papageno Consulting jóvoltából. Különdíjat a korábbi fordulókban kiesett versenyzők közül is többen kaptak.

A Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából útjára indított, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló Bartók Világverseny és Fesztivál fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Lady Valerie Solti volt, utóbbi részt vett a vasárnapi díjkiosztó gálán.

A díjátadó gálát a Bartók Rádió és a Zeneakadémia honlapja élőben közvetítette.