„A legjobb országimázs, és Bartók életművét terjeszti a világban”
Halász Péter dirigens, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein első karmestere, a Magyar Állami Operaház első vendégkarmestere, számos hazai és külföldi intézmény rendszeres vendége először zsűrizett a Bartók Világversenyen, és több szempontból is rendkívül fontos benyomásokat szerzett.
Milyennek találta az idei mezőnyt?
Miután az elődöntőkben az előzsűrizés eredményét láttam, ámulatba ejtett, hogy ilyen sok fiatal hegedűművész van, akik ezt a nagyon nehéz repertoárt vállalták, és hozzátehetem: sikerrel vették az akadályt.
Az elődöntőkben már látott-hallott olyan indulót, akinél érezte, hogy a végéig bent maradhat, netán díjat is kap majd?
Természetesen, számomra egyértelmű volt, hogy például a nyertes Lilia Pocitari vagy a csupán tizenöt éves Kelemen Gáspár döntős lesz. Akik így tudnak hegedülni, azoknál nyilvánvaló, hogy itt a helyük.
fotó: Csibi Szilvia
Többen említették, hogy nagy kihívást jelent az összetett repertoár, ön szerint ez hasznára válik egy ilyen rendezvénynek?
Két dolgot emelnék ki azok közül, amelyek tetszenek ebben a megmérettetésben. Az egyik, hogy Bartók életművét terjeszti a világban, hiszen ezek a világszerte élő fiatalok behatóan megismerkedtek vele. Mindenki tudja ugyan a nemzetközi színtéren is, hogy Bartók a legnagyobbak között van, a koncertéletben sajnos csupán néhány népszerű művére szűkült az a repertoár, amelyet előadnak tőle, úgyhogy ezen biztos javíthat a verseny. A másik a szerkezet, nagyon tetszik ez a különleges, hatéves periódus, és benne az a zseniális ötlet, ami élővé teszi, azaz hogy az előző zeneszerző forduló két díjazott műve kötelezően választandó a következő hangszeres megmérettetésen. Amikor az egyik versenyzővel beszéltem, aki fejből játszotta az általa választott kortárs darabot, Veljko Nenadić művét, azt mondta, hogy ráadás számként akarja használni a koncertjein. Tehát így egy fiatal komponista alkotásának híre megy a világban.
Mi a véleménye általánosságban a zenei versenyekről?
Már önmagában is remek dolog az, hogy például most ezek az ifjú hegedűsök széles repertoárt megtanultak. Ezen felül pedig nagyszerű alkalom megmutatkozniuk, így felfigyelnek rájuk az ügynökségek, vagy állásajánlatokat kaphatnak. Önbizalmat is nyerhetnek, amit ha jól használnak, megerősíti őket a befektetett munka értékéről. Biztos vagyok abban, hogy így lesz, látva a finalistákat. Nem elhanyagolható az sem, hogy megismerkednek egymással, eszmecserékre nyílik lehetőségük, ami emberileg is sokat adhat.
Milyen volt a munka a zsűriben? Ön hogyan súlyoz a technikai, illetve a művészi szempontok között?
A kettő nem választható szét, véleményem szerint a technika arra van, hogy a zeneiséget szolgálja. Nagyon nagy felelősség volt a 32 indulót megítélni az elődöntőkben, elképesztően nehéz, ha egyáltalán lehetséges eltekinteni minden szubjektivitástól. Figyeltem azt, hogy ha egy versenyző egy bizonyos technikai megoldást választott, akkor azt azért tette, mert ezt diktálták a képességei, vagy fordítva történt, azaz volt egy interpretációs elképzelése, és ahhoz választott technikai megoldást. Számomra ez az utóbbi megoldás ideális.
Mit gondol arról, hogy a Zeneakadémia zenei felsőoktatási intézményként ilyen nemzetközi megmérettetéseket rendez, mint a Bartók Világverseny?
Csodálatos feladat ez, remélem, a Zeneakadémiának sok évtizeden át lehetősége lesz erre. A Zeneakadémia, illetve a magyar zenészek híre sokkal nagyobb a világban annál, mint amit Magyarország mérete és lélekszáma indokolna. Nagyszerű zenei nemzet vagyunk, ez jó hírünket kelti a világban. Számos alkalommal előfordul külföldön, hogy odajön hozzám egy zenész, majd kisvártatva kiderül, hogy a tanára vagy a tanárának a tanára magyar volt. Ez a lehető legjobb országimázs, remélem, a jövőben is nagy súlyt tudunk erre fektetni.