Bartók Világverseny

Orgona a központban 2022 tavasz

2021. december 6.

A sorozat tavaszi koncertjein három művész játszik a Nagyterem orgonáján. A cseh Jan Dolezel Prága után az észak-németországi Lübeckben, illetve a bajorországi Würzburgban sajátította el az orgonista mesterség kulisszatitkait. Intenzív koncerttevékenységének bevallott célja, hogy ritkán játszott műveket szólaltasson meg és ismertessen meg a nagyérdeművel. Karosi Bálint a Budapesten, Genfben, az amerikai Oberlinben és a Yale Egyetemen végezte zenei tanulmányait. Évek óta az Egyesült Államokban él, jelenleg a New York-i Szent Péter-templom kántora, ahol hat éve zenei együttest is alapított Bach- és kortárs művek előadására. Hans-Ola Ericsson svéd művész a modern orgonarepertoár avatott előadója. Ezen, valamint pedagógusi és hangszerszakértői szerepében a világ vezető intézményeinek visszatérő vendége.

Bérleteket a járványhelyzetre tekintettel most sem bocsát ki a Zeneakadémia, de ezek előnyét megtartva árengedményt nyújt, ha valaki a tematikus sorozatokon belül több koncertre vesz jegyet egy időben. Három különböző hangversenyre szóló jegynél 10 százalék, négy vagy több esetén pedig 15 százalék kedvezmény érhető el a vásárlás összegéből. A Zeneakadémia Extra szolgáltatásra regisztráltak ezen felül további 5 százalék engedményben részesülnek.