Bartók Világverseny

A zenekar koncertmesterei 2022 tavasz

2021. december 6.

A sorozat három neves hegedűművészt „ültet” a Nemzeti Ifjúsági Zenekar kitüntető címmel elismert Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara vonós tagjaiból álló formáció élére, de Giovanni Guzzo, Kelemen Barnabás és Baráti Kristóf nemcsak irányítja majd az együttest, hanem szólistaként is fellép.

A már klasszikusnak számító vonószenekari művek, Csajkovszkij Firenzei emléke, Bartók Divertimentója és Suk Szerenádja mellett megszólal Mozart, Haydn és Mendelssohn egy-egy hegedűversenye, de olyan ritkán hallható különlegességeket is hallhat a közönség, mint Respighi modernt és barokkot izgalmasan ötvöző orgonás szvitje.

Bérleteket a járványhelyzetre tekintettel most sem bocsát ki a Zeneakadémia, de ezek előnyét megtartva árengedményt nyújt, ha valaki a tematikus sorozatokon belül több koncertre vesz jegyet egy időben. Három különböző hangversenyre szóló jegynél 10 százalék, négy vagy több esetén pedig 15 százalék kedvezmény érhető el a vásárlás összegéből. A Zeneakadémia Extra szolgáltatásra regisztráltak ezen felül további 5 százalék engedményben részesülnek.