Kialakult a verseny végső mezőnye

2018. október 16.

Hat versenyzőből két magyar is a döntőbe jutott a Bartók Világverseny zeneszerzői fordulóján

„Meglepetés volt számomra, hogy Bartók nevével fémjelzett versenyünk ennyi szerzőt mozgatott meg világszerte” – hangsúlyozta Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese és a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékének vezetője, a verseny szakmai irányítója a nemzetközi zsűri döntését tolmácsolva. „Ez jól láttatja Bartók ismertségét és megbecsültségét, sőt mozgósító erejét is. Bartók Béla a XX. század egyik legnagyobb hatású komponistája.”

A Zeneakadémia oktatóiból álló előzsűri szeptember közepén ült össze, hogy döntést hozzon arról a 12 zongoradarabról, amelyet továbbküld a nemzetközi zsűrinek a világ minden tájáról beérkezett több mint kétszáz pályamunka közül.

A 12 továbbjutott versenyző névsora:

Alberto Alassio – Olaszország

Merdan Bashimov - Türkmenisztán

Jorge Ruiz Castro - Spanyolország

Dobos Dániel – Magyarország

Sang Un Kang – Korea

Dongryul Lee – Korea

Oláh Patrik Gergő - Magyarország

Stark János Mátyás – Magyarország

Linda Uran - Horvátország

Varga Abigél – Magyarország

Alexander Voltz – Ausztrália

Zixiang Zhao – Kína

 

„A 214 darab hallgatása közben újra rácsodálkoztam, hogy milyen sokszínű is napjaink zenéje. A darabok között találunk példát a népies irányzatúakra, avantgarde zenére vagy éppen strukturalista indíttatású művekre. A fiatal zeneszerzők gyakran hangtömbökkel és a regiszterek adta lehetőségekkel foglalkoznak” – számolt be Fekete Gyula, aki mindkét zsűri munkájában részt vesz.

Végül a nemzetközi zsűri – Fekete Gyulán kívül  Thomas Adés, Chaya Chernowin, és Unsuk Chin zeneszerzők, illetve Andrej Korobejnyikov zongoraművész - október elején döntött:

hat fiatal komponista munkái jutottak be a november 25.-i díjkiosztó Gálakoncert műsorába.  

 

Alberto ALASSIO: Bembe

Jorge Ruiz CASTRO: Deconstruction of a state of calm

DOBOS Dániel: Drumul Dracului

Sang Un KANG: 4 bagatelles „No Slow Movement”

Dongryul LEE: Le Tombeau de Harvey

STARK János Mátyás: Toccata

Az ünnepi estén megszólalnak majd a versenyzők pályaművei valamint Liszt, Kodály és Bartók zongoradarabjai a legkiválóbb magyar zongoraművészek: Fülei Balázs Junior Prima, Artisjus és Liszt-díjas, illetve Balázs János Liszt- és Prima díjas Érdemes Művész előadásában.  

Itt derül fény majd arra is, ki a nyertese a Bartók Világverseny és Fesztivál 2018-as zeneszerzői fordulójának, és mely pályaművek lesznek a Világverseny 2019-es  zongora-fordulójának kötelező darabjai, illetve kiosztják majd a különdíjakat is.